Utolsó anya

Fájdalmas anyák napja


Május első vasárnapja. Lendülne a lábam, hogy menjek, de ólomból van. Lendülne a kezem a telefonhoz, de tudom, hogy a vonal végén süket csend fogadna. Vinném a virágot, de nincs kinek, nincs hová. Április 15-én 81 éves korában úgy döntött itt hagy minket. A temetése május 26-án lesz, a virágomat, majd csak akkor tudom átadni Neki...

Neki, akinek oly sok rosszat köszönhetek, és amit itt és most megköszönök neki újra és újra.

Köszönöm, hogy nem bocsátottad meg nekem, hogy lánynak születtem, hiszen, ha nem ezt teszed, akkor nagyon sok feladatot áthárítottam volna a férfiakra. Nem tanultam volna meg ásni, fát vágni, csempét ragasztani, betonozni és még sorolhatnám tovább.

Köszönöm, hogy nem öleltél meg soha, és amikor hozzád bújtam 9 éves koromban durván ellöktél magadtól: ne hízelegj, úgy sem kapsz semmit. Így 50. születés napomra megkaptam azt az ölelést, amire oly nagyon vágytam, és a gyerekeimet magamhoz tudtam ölelni, mert tudtam, milyen rossz az, amikor egy anya kihagyja ezt. Középső fiam már 15 éves volt és hozzám bújt. Úgy hívtuk: anyázni akar. Csak némán átöleltük egymást, nem szóltunk egy szót sem, mert minek? Volt türelmem kivárni, míg ő bontakozik ki az ölelésből, és mindezt neked köszönhetem.

Köszönöm, hogy mindig olyan ruhákat vásároltál nekem, amibe "majd belenövök". (Megjegyzem van olyan télikabátom,amit 14 évesen kaptam és a mai napig nem sikerült belenőnöm, de van olyan ruhám, amit 12 évesen kaptam és a mai napig rám jön.) Ritkán vásároltam új ruhát a 3 gyerekemnek, de azok pont jók voltak. Igaz, kaptak Tőled "majd belenősz" ruhákat is, de épp úgy adódott, hogy a téli ruhák nyáron, a nyáriak meg télen lettek volna jók... Nem a Te hibád.

Köszönöm, hogy a várva várt karácsonyra mindig azt kaptam, amire egyébként is szükségem lett volna. (Télikabát, csizma, kesztyű, sál, stb.) Megtanítottad nekem, hogy a gyerekeim "haszontalan" dolgokat kapjanak, aminek örülnek. Te patikamérlegre tetted az ünnepeket, mikor unokáid lettek. Nem ajándékot, hanem pénzt adtál nekik, minden unokádnak ugyan annyit. Meg is kaptam sógornőmtől pikírt megjegyzését, hogy én milyen jól járok, mert ő csak 500 én meg 1500 Ft-ot kapok. Hiába könyörögtem, hogy ne pénzt adj, hanem ajándékot, nem értetted. "Te tudod mire van szükségük!" Igen, én tudtam. Hol az egyik, hol a másik, hogy a harmadik kapott pénzben kifejezve nagyobb értékű ajándékot, de mindig olyan meglepetés volt az ajándék, hogy könnyezve köszönték meg. Még azt is, amikor olyan szegények voltunk, hogy akkor volt a legnagyobb karácsonyfánk, mert a művelődési ház igazgatója házhoz hozatta, feldíszítve! Alatta az ajándék csupa hasznos dolog volt (magam készítette pulóver, magam kötötte zokni, magam varrta szoknyácska). De a csomagolás! A pulóverből könyv lett, a zokniból sárgarépa, a szoknyácska pedig bohóc. Nem volt rajta név, de mindenki rögtön a saját ajándékát. Nagyobbik fiam az inget, kisebbik a répát, lányom pedig a bohócot választotta...

Köszönöm, hogy oly sokszor mondtad, hogy a bátyámat azért szereted jobban, mert "első gyerek, az első gyerek"! Én nem tudok a három közül választani, hol az egyiket szeretem jobban, hol a másikat, hol az egyikre vagyok mérgesebb, mint a másikra. Egyszer, amikor panaszkodtam, hogy túl sok a három gyerek, egy néni megkérdezte tőlem: melyiket adja nekem? Döbbenten álltam, és elszégyeltem magam. Rájöttem: az ujjaimból 10 van, de abból sem tudnék választani melyiket vágják le. Nincs fölösleg! Mindre szükségem van. Az ujjaimnak meg rám van szükségük, hisz nélkülem értéktelenek lennének.

Köszönöm, hogy 16. születésnapomon strandpapuccsal vertél el, mert el mertem menni strandra. Amikor a szomszéd néni átjött és mondta nekem, hogy ezt a napot soha nem fogom elfelejteni, nem is tudta milyen igaza van! Bár ő nem arra gondolt, amire én...

Köszönöm, hogy bátyámat mindig előnyben részesítetted... Ő már 14 éves, neki már szabad, ő már 16 éves neki már szabad. Alig vártam ezeket a születésnapokat, hogy nekem is "szabad" lehessen, de nem így történt, mert én lány vagyok, ezért továbbra is tilos. Megtanítottál szembeúszni az árral. Nehéz volt, de kitartottam és kitartok. Harminc éves koromban jöttem rá: soha nem fogom utolérni a bátyámat, hiszen mindig 2 év korkülönbség lesz köztünk! Akkor kacagtam a legfelszabadultabban... ezt is Neked köszönhetem.

Köszönöm, hogy szidást kaptam, amikor kitakarítottam a lakást, hogy örömet szerezzek Neked vele, és Te csak azt láttad, amit NEM csináltam meg... Elfelejtettem letörölni az asztalról a port, vagy a csillár maradt érintetlen, vagy a kályha mögött éktelenkedtek a porcicák. Mindig találtál valamit. Soha nem tudtam úgy csinálni, hogy kicsikarjak belőled legalább egy köszönömöt...
Épp ezért maximalista lettem, ami persze nem mindig előny.. :(

Köszönöm, hogy megvertél, mert leforrázva tisztítottam meg a kacsát. Elutaztatok apuval valahová és mi a bátyámmal levágtuk a kacsát (nagy sírások közepette, mert azért fájt a szívünk, hogy meg kell ölni, ahhoz, hogy megehessük). Utána, ahogy Tőled láttam forró vízbe mártottam, lerángattam róla a tollat, irány a szemétdomb. Zutty. Már nyoma sincs. Kitoklásztam a kacsát, és vártam, amikor haza jöttök mit kapok. Egy jó nagy verést. A kacsát szárazon kell megkopasztani, mert annak a tolla jó vánkosnak. A csirkét és a tyúkot szokták forrázni... Megtanultam, hogy nem a végeredményt kell nézni, hanem a szándékot. Kicsi lányom egyszer azt mondta nekem, hogy jó volt mellettem felnőni, mert szabad volt összetörni a poharat. Nagy dicséret. Nem vertem meg őket, nem szidtam őket, hiszen tudtam, hogy bármikor kicsúszhat az ember kezéből egy pohár egy tányér. Épp elég ijedtség amikor eltörik. Felér egy büntetéssel. Anyám a pofont nem hagyta ki. Én igen, és ezt is Neki köszönhetem.

Köszönöm, hogy mikor utoljára találkoztunk, a 81. születésnapodon kimondtad azt a mondatot, amire egész életemben vártam. Betegtársaidnak így mutattál be: Itt az én édes kicsi lányom!

Akkor még nem tudtam, hogy ez a búcsúd is. Gyönyörűen búcsúztál... Köszönöm!

Még mindig anya

Hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valami fontosnak következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.

- Butaság! Semmiféle élet nincs a születés után. Egyébként is, hogy nézne az ki?

- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt, meg nagyobb szabadság. Talán saját lábunkon fogunk járni, és saját szájunkkal fogunk enni.

- Látod, micsoda ostobaság ez! Járni nem lehet! És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül étkezünk. Ha ezt elvágják, mindennek vége. Az anyaméhen kívül nem lehet élni, mert a köldökzsinór már most is túlságosan rövid.

- Nem tudom, de valami biztosan lesz, csak minden másképpen, mint amihez mi itt hozzászoktunk.

- De hát onnan még nem tért vissza senki, hogy beszámolt volna. Hidd el, a születéssel egyszerűen véget ér minden! Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság és bizonytalanság a sötétben.

- Én nem tudom, hogy milyen lesz, ha megszületünk, de bizonyára megláthatjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.

- Milyen mamát? Mama nincs. A köldökzsinórból nem lehet következtetni a létére. Te hiszel a mamában? Szerinted ő hol van és milyen?

- Hát ... hát mindenütt. Körülöttünk, bennünk. Neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.

- Ezt én nem hiszem. Én soha semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs.

- No de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, hogy énekel, és az is érezzük, hogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.

(ismeretlen szerző)

Körlevél

Bár minden gyerek mellett állna egy-egy ilyen nagyszerű és erős nő...
Nagyszerű Anya
Ha egyszer eltaláltak Téged,
Neked is el kell találnod 5 nagyszerű Anyát.


Ha még egyszer eltalálnak Téged,
Tudni fogod, hogy Tényleg nagyszerű vagy!
Úgyhogy találj el 5 nagyszerű anyát a barátaid listáján
és tudasd velük, hogy nagyszerűek!

Mielőtt Anya voltam,
Soha nem botlottam meg játékokban
vagy felejtettem el egy altatódal szavait.
Nem aggódtam azon, hogy
a növényeim vajon mérgezőek e.
Soha nem gondolkodtam védőoltásokon.

Mielőtt Anya voltam,
Soha nem hánytak rám.
Kakiltak rám.
Ettek le.
Pisiltek rám.
Teljes kontrollom volt az elmém felett
és a gondolataim felett.
Egész éjjel aludtam.

Mielőtt Anya voltam,
Soha nem fogtam le egy ordító gyereket,
hogy az orvosok meg tudják vizsgálni.
Vagy beadják az oltásokat.
Soha nem néztem könnyes szemekbe és sírtam.
Soha nem váltam tündöklően boldoggá egy egyszerű vigyor felett.
Soha nem ültem késő éjszaka,
hogy nézzek egy alvó babát.

Mielőtt Anya voltam,
Soha nem tartottam egy alvó babát csak azért, mert
Nem akartam letenni.
Soha nem éreztem, ahogy a szívem millió darabokra törik,
mikor nem tudtam a fájdalmat megállítani.
Soha nem tudtam, hogy valami annyira pici
olyannyira befolyásolni tudja az életem.
Soha nem tudtam, hogy valakit ennyire tudnék szeretni.
Soha nem tudtam, hogy ennyire imádnék anyának lenni.

Mielőtt Anya voltam,
Nem ismertem az érzést,
milyen a szívemnek a testemen kívül járnia.
Nem tudtam, mennyire különleges érzés lehet
etetni egy éhes babát.
Nem ismertem azt a kötődést
anya és gyermeke között.
Nem tudtam, hogy valami annyira pici
annyira fontossá és boldoggá tudna tenni.

Mielőtt Anya voltam,
Soha nem keltem fel az éjszaka közepén
minden 10 percben, hogy megbizonyosodjam, minden rendben.
Soha nem ismertem azt a melegséget,
az örömöt,
a szeretetet,
a szívfájdalmat,
a csodálkozást
vagy a sikerét, milyen Anyának lenni.
Nem tudtam, hogy képes vagyok annyi mindent érezni,
mielőtt Anya voltam.

Küldd el ezt annak, akiről úgy gondolod, hogy nagyszerű ANYA.

Pázmándi-Fodor Judit
Telefon:06-30-5110229
http://tinyurl.com/pazmandi